A legnagyobb bizalommal ültem neki a Fűrész franchise legújabb darabjának, de kár volt. Hogy miért is? Mert véleményem szerint minősíthetetlen. Nem működik sem önálló pszichothrillerként, a Fűrész sorozat részeként meg pláne nem. Talán nem is annak készült, de mégis ezen a vonalon próbál felkapaszkodni, hogy aztán zuhanjon egy hatalmasat.

Én elmondhatom magamról, hogy kiemelkedően nagy rajongója vagyok ennek a történetfolyamnak. Az első részt - túlzás nélkül – több, mint 20-szor láttam. A többit sem sokkal kevesebbszer. Még a 8. felvonást is szerettem kis túlzással, pedig már az a rész is kakukktojás volt, és nem jó értelemben. De itt sajnos nagyot kellett csalódnom.

Az alaptörténet pár mondatban: valaki elkezdi finoman vadászgatni a korrupt rendőröket. Lássuk be, akad bőven alapanyag. Áldozatainak alkatrészeit, testrészeit küldi el csomagban főszereplőnknek címezve, aki a későbbiekben elemzett színészi játékával reagál ezen küldeményekre. Kezdődik a nyomozás és jön a várt, meglepő, őrülten jó fordulat… vagyis nem, nem jön. Mindent megtudunk, amit kell, de sajnos unottan ülünk tovább és majszoljuk a még megmaradt popcorn darabkákat tálkánk aljáról.

Kezdjük azzal, mi tetszett a Spirál: Fűrész hagyatéka című filmben.

És akkor jöjjenek a negatívumok. Ebből kicsit talán több lesz.

Amit elvárok egy Fűrész filmtől, az a nagy csattanó, a székhez/ágyhoz szegező fordulat a végén. Itt nem kaptam olyat. A film közepén már sejthető volt, ki is mozgatja a szálakat és sejtésünk be is igazolódik. Az előző részekből megtanultuk, ha valakit nem látunk szépen, kulturáltan meghalni, az jó eséllyel nem is tett olyat (gondoljunk csak Lawrence Gordon karakterére, aki az első rész után csak a hetedik felvonásban jelenik meg újra - élve). Ez itt sem működik másképp. De még ha rá is jövünk, ki is a főge... azaz a főgonosz, akkor is kaphattunk volna egy okos magyarázatot rá, mit miért is tett. De sajnos ez is halvány lett. Maga a történet is unalmas, egyáltalán nem emlékeztet arra a feszültségre, amit a sorozat hőskori darabjai nyújtottak. A csapdák ötlettelenek, bár egyikben sem szeretnék felébredni, mert azért fájnak, megölnek vagy esetleg mindkettő. Közel nincs akkora ötlet ezek mögött már. A bevezetőben boncolgattam, hogy már talán ez az etap nem is a franchise része akart lenni, hisz pár „megemlékezésen” kívül semmi nem utal erre. Egyik nyomozónk nosztalgikus hangulatban felveszi John Kramer képét az asztalról és nézi… Ennyi a kapocs vele. Jó, talán még kétszer elhangzik a neve: John Kramer? – Nem, ő meghalt… - Ja, tényleg. Ennyi.

Chris Rock. Ő az ötletgazda és a főszereplő. Sajnos. Én nagyon szerettem őt, mint komikus-színészt. Talán még drámai szerepben is elfogadtam és élvezhetőnek tartottam a játékát a Fargo című sorozat 4. évadában. De ebben a filmben csúnyán leszerepelt. Állandóan úgy nézett mindenfelé, mintha a szemébe sütne a nap, pedig zárt tereken ritka jelenség. Olyan igazi Clint Eastwood paródia volt, de Eastwood bácsinak jól állt, szerettük. Azt hiszem, Chris kimerítette a ripacs fogalmát ezzel a játékával. Hatalmas csalódás volt jelenlétének minden másodperce.

Samuel L. Jackson, aki főszereplőnk apukáját alakította, de minek? Szegény, annyi legendás szerep után most jól meg lett öl…. azaz alázva. Sírva fogja kérlelni az IMDB-t, hogy töröljék a neve alól ezt a filmet.

Max Minghella is inkább maradt volna az Egy szolgálólány meséje című sorozatnak köszönhető siker fényében. Róla nem is ejtenék több szót.

Természetesen ez egy szubjektív vélemény, de kétlem, hogy bárkitől olvasnék, hallanék olyat, hogy földbe döngölte volna ez a mű pozitív értelemben.

És nagyon fájt… tényleg nagyon, hogy a végkifejlet alatt megszólalt a jól ismert melódia, Charlie Clouser szerzeménye (Hello Zep), ami egybeforrt a Fűrész filmekkel. Bármikor, amikor meghallom ezt a dallamot, szinte megőrülök, jó értelemben. Most szomorú voltam. Nagyon szomorú…

Sunny (SunnyVerzum)